Szomorúság

Az egymást követő kiábrándulások, melyeknek sora előreláthatólag még hosszú lesz (...) az az óriási bér, amit a legkisebb élvezett örömért elkerülhetetlenül fizetni kell.

Ki akarná a bánatát megosztani? Megosztani a csokis sütit lehet. (...) A bánat arra való, hogy eltemessük az ágy végébe egy halom pokróc, paplan és ágytakaró alá, hogy olyan nagy súly fedje be, hogy soha többé ne tudjon kibújni. A bánatból egy darabot se kér senki.

Csak egy fájó szív érti igazán azt, amikor egy másik szív fáj.

Arra készülök, hogy elhagyjam magam. Annyi mindent elhagytam már az életben, az nem lehet, hogy éppen magamat ne legyek képes elhagyni.

Minden reggel, amikor úgynevezett "új napra" ébredek, kedvem lenne újra lehunyni a szemem és nem fölkelni az ágyból. De muszáj.

Valami volt.

Mint mikor megakad az óra
s tovább ketyeg,

egy szomorú angyal szivárványra mosolyog
és újra pityereg.

Mikor a remény már sokadszor felcsillan, majd az ember szeme láttára hirtelen szertefoszlik, nehéz megbékélni az újabb kiábrándulással.

Hazudjunk valamit.
Ennél bármi jobb.

Kiábrándító volt. De az emberek túlteszik magukat a csalódáson. Különben mind felakasztanánk magunkat, nem?

Nincs keserűbb dolog a világon, mint a jóvá nem tehető csalódás.

Amikor arra jössz rá, hogy körülötted valójában minden mű, és csakis a pénz tartja össze a dolgokat, igazi szeretetet viszont soha nem tapasztaltál, akkor simán elmegy a kedved még az élettől is.

Szakítani ezzel az üres szívvel - elvetni mindent, ami kiszárítja. Ha másutt vannak az éltető vizek, miért maradnék?

Megfigyeltem, hogy a lelki sérülés százszor jobban fáj, mint a fizikai. Én például rengeteg sérülést hordozok magamban, és nagyon nehezen viselem őket. Nem tudom elviselni, ha hűtlenek hozzám, nem tudom elviselni az érzelmi zsarolásokat, a veszteségeket egy kapcsolatban. Ez az oka, hogy már nem tervezek semmit, nincs jövőképem, nincsenek álmaim, a boldog jövő elérhetetlen távolságban van.

Csakis saját magadra számíthatsz a világon. Az igaz szerelem csak a tündérmesékben és az üdvözlőlapokon létezik.

Elfelejteni, hogy gazember voltál,
És szerettél, ahogy tán senki még.
Tolvaj is voltál, álmot raboltál.
Bánatomban beborul az ég.

Kiűztek a paradicsomból.
Azóta - kezdet óta - keresem.
Van. De mindig másutt,
nem ahol én.
Ezért sodródom tétova
szélfútta levél.

Azt hiszem, mindig is ez volt a bajom. Mindig többet vártam, mint amennyit kaptam.

Ösztönösen tudtam, hogy ez a szakadás, amely tegnap keletkezett a szívemen, egész életemben fájni fog. Mostantól ez is hozzám tartozik. Idővel majd könnyebb lesz - legalábbis így szokták mondani. De engem nem érdekelt, begyógyítja-e majd a sebemet az idő, vagy sem.

Dalszöveges videóim

Nickelback - Trying not to love you

Hiány

Létezel csak, mint egy gép,
mint egy hideg fogaskerék.
Új idők, ezt így mondják,
nem találod, merre menj tovább.
Elkopnak mind a szavak,
tartalmuk talán igaz marad.
Elszállnak mind az évek,
és lassan fontos lesz neked,
hogy legyen, akihez mész,
legyen egy kinyújtott kéz.

Elmegy. Kinyitja az ajtót, elmegy anélkül, hogy visszanézne. Becsukja az ajtót maga mögött. Állok az ablaknál, és nézek utána. Gyors léptekkel távolodik, alakja eltűnik az egyik épület árnyékában. Még akkor is sokáig nézem azt a helyet, amikor már régen nem látom. Talán valamit elfelejtett elmondani, és talán még visszatérhet - reménykedem. De nem jön vissza. Csak a hiánya marad utána, mint valami horpadás a térben.

Mi ez a riadt ébredés - ebben a félhomályos szobában - körülöttem egy zajongó várossal, melyet most hirtelen olyan idegennek érzek? Minden idegen itt, minden, nincs senkim, nincs egy zug, ahol begyógyíthatnám ezt a sebet a lelkemen. Mit csinálok majd itt, mire jók ezek a mozdulatok, ezek a mosolyok? Itt nincsenek gyökereim - igaz, máshol se. Ismeretlen táj lett a világ, ahol nem talál több támaszt a szívem. Idegen, aki tudja, mit jelent e szó. - Albert Camus

Az emberek magától értetődőnek veszik a szerelem örökkévalóságát, csakúgy, mint testi mivoltuk állandóságát. Nem ismerik fel, hogy a legklasszabb dolog a szerelemben annak folytonos jelenléte. Ha egyszer sikerült létrehoznod, hozzáad valamit az alapokhoz, amire támaszkodni tudsz az életben. De ha hiányolnod kell a személyes jelenlétet, nem támaszkodhatsz rá. - David Levithan

A legsajgóbb, leggyötrelmesebb kérdés annak a szívnek a kérdése, aki tudni szeretné: "hol érezhetném otthon magam?" - Albert Camus

Idézetek(kategóriákkal)

Hiány
Szomorúság

Radnóti Miklós idézetek

De hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!

Mi hozhat még nekem vigaszt?
Szerelmem is bogozhatatlan,
sugárzik mint a fájdalom
és éjjelenként fölriaszt.

Belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél ujra,
kamaszkorom kútjába visszahullva.

S halott-e már a perdülő szirom,
ha hullni kezd?
vagy akkor hal meg, hogyha földet ér?

Pillantásodtól nő a fű, kihajt
a száraz ág és tőled piroslik a vér.
Ha meghalsz, meghalok; porainkból
egyszerre sodor majd forgó tornyot a szél.

És ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya.

Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot
annyira, hogy már néha nem is fáj -, undorodom csak.

Ó, alkonyoknak könnyű vétkei:
semmittevés és pillanatnyi csönd.

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.

Fázol? várj, betakarlak az éggel,
hajadra épül a hímzett csillagok
csokra és holdat lehellek a
szemed fölé.

Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

Idézetek

Idézetek tőlem
Radnóti Miklós idézetek
Idézetek(kategóriákkal)

Versek

Radnóti Miklós - Tétova óda

Radnóti Miklós - Tétova óda

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
                        hűs tenyeredben.

Novellák

Radnóti Miklós - Pillangó

Radnóti Miklós - Pillangó

A teremben csönd volt. Nem hallatszott más csak a vonalzók súrlódása és a rajzlapok zizegése. Valaki ceruzáját hegyezte. A faliórára pillantottam, és úgy éreztem, nem bírom tovább, bár Tini csak hétkor vár a kapu előtt, - még tizenöt perc. Az asztalfiókba tettem az írószereket. Amikor bezártam a fiókot, kiesett kezemből a kulcscsomó. Mindenki fölkapta a fejét. A szemeszter elején jártunk, még alig ismertük egymást. Nem szemrehányóan, inkább csak fáradtan néztek rám. Néhányan felpillantva odafordultak. Lehajtott fejjel indultam kifelé, társaim tekintete követett.
Azután ott álltam a kapu előtt, néztem a lábam alatt elterülő várost, ahol a fények fehéren világítottak pedig az égboltot még vörösre festette az alkonyat. Odébb kertek húzódtak. Az arany lombokkal könnyű szellő játszott.
- Pál vagyok.
Zömök ember állt szorosan előttem. Gondosan megkötött divatos nyakkendővel, hivalkodóan élesre vasalt bő nadrágban.
- Na és! – akartam volna mondani, de csak felvont szemöldökkel, szótlanul néztem rá. Még csak meg sem lepődtem. Ha abban a pillanatban füstté vagy falevéllé változik azon sem lepődök meg. Tinit vártam: mert előző nap este a főposta előtt megbámultuk egymást, vagy húsz lépést tettünk meg egymás mellett, aztán nevetve kezet szorítottunk. Most Tinit vártam, akit tegnap este hazakísértem a hegyen át, mert odafent lakott.
A kis ember válaszra várt, de én csak némán meredtem rá. Ettől zavarba jött.
- Pál vagyok – ismételte kissé hangosabban.
- Ezt már tudom – feleltem pimaszul, mert bosszantott a nyakkendője, meg nadrágjának éles vasalása.
- Ön tegnap este hazakísérte Tinit. Vagy tévednék netalán? – kérdezte, és közelebb lépett.
- Nem téved. De miért kérdi, ha úgyis tudja?
Úgy látszik, észrevette, hogy készségesebb lettem, mert hangszínt váltott.
- Csak figyelmeztetni szeretném – jegyezte meg öntudatosan.
- Tini beteg, sőt nagyon beteg.
- Ugyan! Mi baja?
Hosszan mélyen a szemembe nézett, nem válaszolt, csak bólintott egyet. S mivel, hogy én sem szóltam suttogni kezdett:
- T…b…c…h…y…x…
- C16 N H3 P4 S3 – mormogtam merev arccal, miközben ő gyanakodva méregetett. Majd mondtam részvéttel – óh!... Ön pedig bizonyára az üdvhadsereg egészségügyi csoportjának a megbízottja, nemde? - kérdeztem aztán nevetve és sarkon fordultam.
A hegy felől Tini sietett felém. Hosszú, nyugodt léptekkel jött a süppedős avaron át, nyitott kabátban, s alig észrevehetően mosolygott.
- Hová megyünk? – kérdezte. Amikor meg akartam csókolni a kezét elhúzta, de ujjheggyel megérintette az arcom. Körülnéztem. A kis ember eltűnt. Ámbár sehol sem láttam füstöt szállani, csak a falevelek kavarogtak az úton.
Lélekszakadva futottunk le Tinivel a városba, és elkeveredtünk a munkából jövő emberek között. Fiatal állatok módjára, boldog hangokat hallatva, fütyölve, dorombolva szavak nélkül. Egy cukrászda előtt Tini hirtelen megállt és odahúzott a kirakathoz.
- Nézze milyen gyönyörű! – ujjongott egy pompásan feldíszített torta láttán.
Homlokát az üveghez szorította. A futástól gyorsan lélegzett. Behúztam magammal a cukrászdába. S ott ettünk állva az asztalok között.
- Hová megyünk? – kérdezte nevetve a cukrászda előtt, s közben a száját nyalogatta.
Az utca sarkán egy mozi fényei villogtak. S olyan volt, mint egy hatalmas gőzhajó. Amikor odaértünk, éppen nyitották az ajtókat, fülledt, nyomott levegő áradt kifelé.
- Hopp – szimatolt a levegőbe Tini -, mozi-szagot érzek.
Utat törtem a kasszához. Kis kalitka volt. Ősz hajú, idősebb nő ült benne, és alaposan megbámult még én a kiírásokat böngésztem.
- Mi az a kispáholy?
- Kétszemélyes páholy szerelmeseknek – az asszony nevetett, és előtűntek fekete fogai.
- És van üres páholy?
Dohánysárga ujjaival unottan keresgélt a jegyek között.
- Valamennyi foglalt. De a nyolcórásra lesz szabad hely.
- Akkorra kérek egy kispáholyt.
Odatoltam a bankjegyet és a zsebembe csúsztattam a belépőt.
Tini messziről integetett. Egy oszlopnak támaszkodva állt, nehogy elsodorják. Körülöttünk nyüzsögtek és hemzsegtek az emberek. A csarnok fölött, a csúf csillár körül valami veszedelem sejtelme lebegett. Valami meghatározhatatlan rettegés.
Később kettesben ültünk a kis fülkében. Túl a füstön és morajon fehéren fénylett a vászon. Hirtelen sötét lett, melegség öntött el, úgy éreztem, beborít a sötét. Fejünk fölött berregett a vetítőgép.
- Így érezheti az ember magát, mielőtt megszületik – sóhajtottam. Egészen közelről halk nevetést hallottam. Micsoda bolond fickó! Mi pedig összébb simultunk.
Az előadás után lassan lépdeltünk az utcán, arcunkba fújt a szél. Csodálatos, virágos éjszaka vándorolt velünk együtt, a csillagok olyan fényesen ragyogtak, hogy az már szinte fájt.
Tini nem kérdezte hová megyünk.
Hammerschlagnéra kellet gondolnom, a gyötrött, szikár asszonyra, akinél két nappal ezelőtt béreltem szobát. A három családi fényképet meg a vázát, amely az asztalt díszítette, rögtön a kezébe nyomtam: ez nyílt hadüzenet volt. Hammerschlagné megfordult az ajtóban, és éles hangon közölte, hogy ez tisztességes ház, azután faképnél hagyott. Később megjelent a kedves, kövér Hammerschlag úr, megcsodálta szappantartómat, és odasúgta:
- Ön bérbe vette a szobát, azt csinál itt, amit akar. De kerülje a botrányt. Csak halkan! Ne felejtse el, hogy úriemberek vagyunk.
- Csak halkan - erre gondoltam most is, de ahhoz nem volt merszem, hogy ezt ki is mondjam. Behúztam magam mögött a kaput. Tapogatózva mentünk fel a lépcsőn Tinivel. Tarkómon ott éreztem forró kezét. Az ajtó mellett ablak volt. Bevilágított az éjszaka.
Óvatosan csúsztattam a kulcsot a zárba.
Tini kilépett a cipőjéből.
- Nem kell mindenkinek meghallania, hogy nem vagy egyedül – suttogta.
Könnyű cipőjével kezében lábujjhegyen állt a küszöbön, haján a csillagok ragyogtak.
- Pillangó – mondtam halkan.

Radnóti Miklós

Csak jöttem némán könnyes folyókon
hullató ligeteken és zokogástól rengő
réteken is némán keresztül csak a
sírásom csorgott száz arcomon
mely már halovány mint a
hajnali holt hold mely
szégyen a hajnali hajnali égen.

Az első youtube videóm

https://www.youtube.com/watch?v=S9V9lYjH1zk

Gyűlöllek szeretni~

Rosszabb helyzet, mint gondolnád mikor olyat szeretsz, akit nem kellene. 
Folyton csak rá tudsz gondolni, de tudod, hogy ő nem gondol rád. 
Kétségbeesetten kapaszkodsz abba a kis időbe, amit együtt töltöttetek. 
És nem múlik... Egyszerűen nem múlik az iránta érzett szereteted. 
Tudod, hogy tovább kellene lépni, hogy fölösleges rajta rágódni, mert soha sem lesz jobb. 
Azt is tudod, hogy hazudott. Hazudott, nem szeretett, csak addig kellettél neki amíg kipipál a listájáról. 
Ennyi voltál, egy listában egyetlen vázlatpont. 
De mégis úgy kezelt, mintha te lennél neki a legfontosabb. És te elhitted neki, annak ellenére, hogy érezted - valami nem teljesen tiszta ebben az egészben. 
Gondoltad - miért ne? Mi bajod származna belőle? 
 Beleszerettél... 
Csupán ennyi. 
Túl jó volt minden, túl egyszerű volt, és túl tökéletes. Aztán csak búcsút intett, és továbbhajózott. 
 Te pedig ott álltál, és azt kérdezted: miért? És rájöttél, hogy jobb lett volna nemet mondani. 
De képtelenség. Nem lehet neki nemet mondani. És ezt ő is pontosan tudja. 
Mert van benne valami, ami miatt megfogott a lénye. 
És mérhetetlen szeretetet táplálsz iránta. 
Ő ezt soha nem fogja megtudni. Soha sem fogja tudni, hogy mit érzel. Mert ő már más hajókban evezik. Keresi az új áldozatait. De mi van azokkal a lányokkal, akik szintén azt érzik, mint te? Őket is eldobta magától. 
Szinte féltékeny vagy, hogy ők is szeretik azt az embert, akit te is. 
Sokan vannak. 
Mert sok lánynál próbálkozik. 
De te tényleg azt hitted, hogy megváltozott. Hogy tényleg te vagy neki a változás. De ezek szerint mindenkinek ezt mondta. 
Tudod mi a legrosszabb? Hogy nem kel fel úgy, hogy hiányzol neki. Nem csinálja végig a napot úgy, hogy hiányzol neki. Mert nem hiányzol neki. 
Egy voltál a sok közül. 
És ez örökké fájdalmas emlék marad...

Visszatértem(:♥

Sziasztok!

Aki eddig olvasta a blogomat, az biztosan észrevette, hogy felfüggesztettem az összes bejegyzésemet, és eltávolítottam a hozzászólásokat...

Ennek több oka is van, egyszerűen úgy éreztem, hogy abba kell hagynom az írást... De most, hogy kicsit összeszedtem magamat, az fogalmazódott meg bennem, hogy folytatnom kell, hiszen vannak olvasóim, akik esetleg arra várnak, hogy újabb irományokat osszak meg. 

Valójában nekem is szükségem van az írásra, és a támogatásra, amit mindig megkaptam tőletek, úgyhogy nem hagyom abba. Folytatom, és ismét szorgalmasan fogom nektek gyűjteni/írni az idézeteket, novellákat. Szóval tőletek egy kis türelmet kérek... És nagyon örülök, hogy újra felbukkantatok szerény kis blogomon♥ 

Jó olvasást!♥

Bog